Ambivertáltak: akik se nem introvertáltak se nem extrovertáltak

Az introvertált–extrovertált működés valójában nem két merev kategória, hanem egy skála, amelynek a két végpontján a klasszikus introvertált és extrovertált típus áll - középen pedig ott vannak az ambivertáltak.

Ők azok, akik helyzettől, terheléstől és élethelyzettől függően képesek hol inkább “befelé”, hol inkább “kifelé” működni. Nekik jóval „könnyebb dolguk van” az életben: könnyebben alkalmazkodnak, jobban bírják a terhelést, és a társas helyzetek sem jelentenek akkora kihívást számukra, mint sok introvertált embernek.

Ebben a cikkben azt járom körül, kik is valójában az ambivertáltak, miben rejlik az előnyük, illetve milyen nehézségeik lehetnek.

Kik az ambivertáltak?

Az ambivertált személyiség a két alapvető irány, az introverzió és az extroverzió közötti középtartományban helyezkedik el. Az ambivertáltak nem „félig introvertált, félig extrovertált” emberek, hanem olyan személyek, akiknek a személyisége mindkét típus elemeit tartalmazza.

Nem sorolhatók egyértelműen sem a csendes, befelé forduló, sem a kifejezetten társaságkedvelő, kifelé élő típusok közé. Inkább attól függően működnek, hogy milyen helyzetben vannak, milyen terhelés éri őket, és mire van éppen szükségük.

Ez egy sajátos egyensúly, olyan működésmód, ahol mindkét irányból jelen vannak az erőforrások: megvan bennük a befelé figyelés és belső feldolgozás képessége, de megvan a másokkal való kapcsolódás rugalmassága is.

Jellemző rájuk, hogy:

• tudnak egyedül lenni és egyedül töltődni,

• de nem idegen számukra a társaság, a kommunikáció, a kezdeményezés sem,

• képesek rugalmasan váltani befelé figyelő és kifelé aktív üzemmód között,

• kevésbé szélsőségesek az energiaműködésükben.

Hidat képeznek az introvertáltak és az extrovertáltak között

Az ambivertáltak gyakran érzik úgy, hogy „mindkét világot értik”: tudják, mit jelent a csend iránti igény, de azt is, milyen a társas pezsgés. Egyik sajátosságuk éppen az, hogy könnyen kapcsolódnak mind az introvertált, mind az extrovertált emberekhez.

Tudják, milyen az, amikor valaki csendet, visszavonulást, mély beszélgetéseket igényel, ezért az introvertált barátaik mellett nem érzik kellemetlennek a nyugalmat, a lassabb tempót, a kevesebb beszédet. Ugyanakkor a társas helyzetek, a programok, a pezsgés sem idegen tőlük, így az extrovertált barátaikhoz is könnyedén tudnak alkalmazkodni.

Ez a kettős nyitottság azt eredményezi, hogy gyakran:

• vegyes baráti körük van,

• többféle társas közegben is megállják a helyüket,

• természetes „híd-szerepet” töltenek be különböző személyiségtípusok között.

  
  

Az ambivertáltak sokszor összekötő személyek egy társaságban: az introvertáltakat segítik a nyitásban, az extrovertáltakat pedig a lassításban és a figyelmesebb kapcsolódásban. Ez a szerep kívülről sokszor magától értetődőnek tűnik, belül viszont komoly rugalmasságot igényel tőlük.

A rugalmasság előnye: miért könnyebb nekik, mint az introvertáltaknak?

Az ambivertáltak egyik legnagyobb előnye a pszichés és szociális rugalmasság. Ők nincsenek annyira „egy üzemmódra huzalozva”, mint a szélsőségesebben introvertált vagy extrovertált emberek. Ez a mindennapokban több területen is megmutatkozik.

Az erősen introvertált emberek gyakran érzik úgy, hogy kilógnak a társas normákból: sok inger, sok ember, sok kommunikáció számukra gyorsan túlterhelő. Az ambivertáltak viszont általában jobban bírják a társas közeget, kevésbé szoronganak a kapcsolódástól, könnyebben alkalmazkodnak a közösségi elvárásokhoz.

Az ambivertáltak idegrendszere gyakran rugalmasabban vált terhelt és pihenő állapot között. Tudnak aktívak lenni hosszabb ideig, de viszonylag gyorsabban is regenerálódnak, mint sok introvertált. Nem merülnek ki olyan hamar a külső ingerektől, ugyanakkor nem is igényelnek extrém mértékű társas stimulációt, mint sok extrovertált.

Ők jellemzően gond nélkül tudnak kezdeményezni, felszólalni, érvényesíteni magukat, láthatóvá válni még akkor is, ha alapvetően nem ez a komfortzónájuk. Ez a munka világában, tanulásban, kapcsolatokban hatalmas előny. Míg sok introvertált belső gátlásokkal küzd ezekben a helyzetekben, az ambivertáltak kisebb belső ellenállással tudják átlépni ezt a küszöböt.

Az ambivertáltság árnyaltabb oldala 

Bár gyakran elhangzik, hogy az ambivertáltaknak „könnyebb”, fontos hangsúlyozni: ez sem egy problémamentes személyiségtípus, inkább egy rugalmasabb működési tartomány.

Az ambivertáltak sokszor:

• belső kettősséget élnek meg („most inkább egyedül lennék, de menni is kéne”),

• nehezebben határozzák meg, mire is van épp valódi szükségük,

• hajlamosak túl sok szerephez alkalmazkodni, néha önmaguk rovására.

  
  

Sokszor megtörténik, hogy egyik nap vágynak a társaságra, másik nap inkább elvonulnának. Ez kívülről következetlenségnek, mások számára érthetetlennek tűnhet, belül viszont valódi energiagazdálkodási dilemmát jelent.

Mivel többféle közeghez tudnak igazodni, nőhet annak a veszélye is, hogy túl sok szerephez alkalmazkodnak egyszerre. Egy ambivertált ember könnyen ott találhatja magát, hogy mindenkihez igazodik egy kicsit, minden társas helyzetben „hozza magát”, de közben egyre kevésbé figyel arra, mire lenne valójában szüksége.

Az ambivertáltak gyakran nehezebben húznak határt, mert „még ezt is bírnám”, „még ide is el tudnék menni”, „még ebbe is beleférnék”. Így viszont könnyen túlterhelődnek, későn veszik észre a fáradást, és csak akkor vonulnak vissza, amikor már kimerültek. Amíg az introvertáltak sokszor gyorsabban érzik a túlterhelést, az ambivertáltaknál ez lassabban és alattomosabban jelentkezhet.

Egyes ambivertáltak időnként elbizonytalanodnak abban, hogy „valójában milyen típus vagyok”, „melyik vagyok én igazán”. Mivel képesek többféleképp működni, néha nehezebben ragadják meg a saját identitásukat. Ez különösen fiatal korban jelenhet meg, de felnőttként is okozhat belső bizonytalanságot.