MINDEN BEJEGYZÉS

A spontaneitás sok embernek izgalmas, frissítő. Az introvertáltak viszont gyakran nem azért kerülik, mert unalmasak, merevek vagy “túl komolyak”, hanem mert a spontán helyzetek másfajta terhelést jelentenek számukra. Nem feltétlenül a program vagy az ember a probléma, hanem az, ahogyan a helyzet érkezik: váratlanul, kevés információval, gyors döntéskényszerrel.

Az introvertált működés egyik alappillére a szelektivitás, azaz, hogy nem mindenkivel akarsz, és nem is mindenkivel tudsz ugyanúgy jelen lenni. Nem azért, mert lenéznél másokat, vagy mert "antiszociális" vagy, hanem mert nálad a kapcsolódás minősége tényleg számít.

Az introvertáltakról rengeteg “gyors” címke kering a köztudatban: csendes, zárkózott, félénk, antiszociális. Csakhogy ezek a szavak gyakran nem a személyiségről szólnak, hanem arról, hogy kívülről minek tűnik az a működés, ami belül teljesen logikus.

Sokan úgy beszélnek az introvertáltságról, mintha az egy „stílus” lenne: valaki csendesebb, nem szeret szerepelni, inkább otthon marad. Csakhogy belülről ez általában nem ennyire egyszerű. Az introvertált működés inkább egy idegrendszeri és személyiségbeli beállítottság, ami hat a figyelmedre, az energiaszintedre, arra, hogyan dolgozod fel az ingereket, és milyen közegben tudsz igazán jól működni.

Az energiavámpírok azok az emberek, akiknek a társaságában – vagy akikkel való kommunikáció után – rendszeresen azt érezzük, hogy lemerülünk: elfáradunk, feszesebbek leszünk, romlik a hangulatunk, szétesik a fókuszunk, és több idő kell a regenerálódáshoz.

Az „introvertált–extrovertált” téma sokszor úgy jelenik meg a hétköznapokban, mintha két külön doboz lenne: az egyikben a csendes, a másikban a társasági emberek. A valóság ennél jóval árnyaltabb, mert a "középmezőnyben" ott vannak az ambivertáltak is.

Sokan még mindig úgy gondolkodnak az introvertáltak és extrovertáltak közötti különbségekről, mintha az pusztán annyit jelentene: „csendes” kontra „beszédes”. Pedig a valóság ennél jóval árnyaltabb – és sokkal érdekesebb is.

Van, hogy egy családi találkozó, egy hosszabb beszélgetés, egy munkahelyi megbeszélés vagy akár egy baráti délután után másnap furcsán üresnek, fáradtnak vagy ingerlékenynek érzed magad. Ez az élmény sok introvertált számára ismerős: a szociális másnaposság egy csendes belső állapot, amikor az idegrendszer kimerülés a társas terheléstől.

Sokan tapasztalják magukon – különösen az introvertáltak –, hogy nem minden emberhez kapcsolódnak ugyanúgy. Van, akivel mély, őszinte, biztonságos a kapcsolat, és van, akivel távolságtartóbb, felszínesebb, „udvarias” marad - még akár hosszú évek után is. Ez a különbség nem véletlen, és nem is hangulati kérdés: egy belső kapcsolódási rendszer működik mögötte, amelyet gyakran belső kör–külső kör modellként lehet a legjobban megérteni. Ez a felosztás nem felsőbbrendűségről, válo

Az introvertált emberek belső világa csendes, mégis rendkívül intenzív: a gondolataik gyakran nem a felszínen zajlanak, hanem mélyen belül,  visszatérve múltbeli helyzetekhez, érzésekhez, kimondatlan mondatokhoz. Egy beszélgetés, egy döntés vagy egy érzelmi élmény sokszor csak utólag nyeri el a valódi jelentését számukra. Ez a belső visszatekintés nem gyengeség, hanem a retrospektív gondolkodás természetes működése. A kérdés nem az, hogy visszagondolunk-e a múltra, hanem az,

Van az a helyzet, amikor valaki – egy kolléga, a párod rokona, egy félig-meddig ismerős – rád néz, beszól valami „vicceset”, a társaság nevet, te pedig belül lefagysz vagy idegessé válsz.

Az introvertáltakról gyakran gondolják, hogy csendesek, visszahúzódók vagy félénkek, pedig valójában egészen más miatt működnek úgy, ahogy.