Magasan funkcionáló szorongás: amikor a “legnyugodtabbak” szoronganak a legjobban

A szorongás sokszor nem látványos: nem remegő kezekben, hirtelen kitörő sírásban vagy látványos idegösszeroppanásban jelenik meg. Van egy csendesebb, sokszor láthatatlan formája is: a magasan funkcionáló szorongás.

Ez egy olyan állapot, amikor az ember a külvilág felé rendezettnek, sikeresnek, nyugodtnak tűnik, miközben belül állandó nyomás, megfelelési kényszer és túlzott kontroll működik.

Most arról lesz szó, hogy pontosan mit is takar ez a jelenség, mik a legjellemzőbb "tünetei" - vagyis miből ismerhető fel -, mi áll a hátterében és hogyan kapcsolódik az introvertáltsághoz.

Mi az a magasan funkcionáló szorongás?

A magasan funkcionáló szorongás azt az állapotot jelenti, amikor valaki szorong, de ezt olyan jól leplezi, olyan jól „működik” mellette, hogy a külvilág alig vagy egyáltalán nem veszi észre. Sőt sokan maguk sem ismerik fel, hogy amit átélnek, szorongás, hiszen “minden működik”.

Olyan ez, mintha két ember élne benned: egy, aki kívülről magabiztos, összeszedett, megbízható, teljesítőképes, és egy másik, aki belül folyamatos feszültségben él, agyal, aggódik, túltervez, és sosem pihen meg. Szinte állandó a nyomás, a „ne hibázz”, „még többet kellene” vagy a „nem vagy elég jó” típusú belső párbeszéd.

A magasan funkcionáló szorongás azt a jelenséget írja le, amikor valaki:

• magas teljesítményt nyújt,

• megbízható,

• túlzottan kontrollált,

• és úgy tűnik, mindent kézben tart,

  
  

miközben belsőleg folyamatos feszültséggel, aggodalmakkal és önkritikával küzd.

Az érintett nem omlik össze, nem esik ki a mindennapokból. Épp ellenkezőleg: dolgozik, teljesít, segít másoknak, jelen van, a szorongás azonban a háttérben zakatol, mint egy láthatatlan motor. Nincsenek látványos rohamok, helyette ott van a csendes stressz, a fokozott éberség, a túlgondolás, a feszültség, a kontrollkényszer, a hibák túlzott elemzése.

A magasan funkcionáló szorongás egy csendes belső harc, amelyet az ember úgy vív meg, hogy közben kifelé sokszor még jobban teljesít, mint bárki más. Nem látványos, nem drámai, épp ezért olyan megtévesztő és sokszor olyan kimerítő.

Mik a legjellemzőbb "tünetei"?

A magasan funkcionáló szorongás tünetei általában nem látványosak, hanem finom, „jól beépült” működésformák. Ezek pont azért veszélyesek, mert sokáig nem tűnnek problémának, sőt, néha még dicséretet is kap értük az ember.

Az egyik legjellemzőbb, hogy a szorongó állandó kontroll alatt tartja az életét: mindent előre megtervez, fejben végigjátszik több forgatókönyvet, és rosszul viseli, ha valami nem a tervei szerint alakul. Ez a kontrolligény sokszor összefonódik a perfekcionizmussal. Aki magasan funkcionáló szorongást él át, ritkán elégedett önmagával. Hiába mondja neki a környezet, hogy jól teljesített, belül mindig marad egy halk hang, ami azt suttogja: „Lehetett volna jobb is.”

Gyakran túl sok felelősséget vállal, nem csak saját magáért, hanem másokért is. Nehezen mond nemet, mert úgy érzi, muszáj mindent kézben tartania, különben darabokra hullik körülötte a világ. Ezt a működést erősíti a túlgondolás is: egyszerű helyzeteket is hosszabban elemez, visszajátszik magában beszélgetéseket, döntéseket, reakciókat, és még napokkal később is rágódik rajtuk.

Kívülről minden ennek ellenkezőjének tűnik: nyugodtnak, stabilnak, magabiztosnak látszik. Lehet, hogy mosolyog, figyelmes, kedves és megbízható - az a típusú ember, akire mások is támaszkodnak. Belül azonban sokszor folyamatos feszültség dolgozik, egy állandó készenléti állapot, mintha sosem kapcsolna ki egészen.

Ez a belső zakatolás a pihenés idején is jelen van. Még ha fizikailag megáll, pihen vagy elutazik, a gondolatai akkor is mennek tovább: mit kell majd megcsinálni, mi romolhat el, mi vár rá visszatérve. Ezt tetézi, hogy sokszor elrejti az érzelmeit. Nem panaszkodik, nem mutat gyengeséget, nem borul rá senkire, inkább összetartja magát - és közben másokat is -, miközben belül már rég túlterhelődött.

Mi áll a hátterében?

Az egész mögött legtöbbször egy mély, állandó megfelelési kényszer húzódik meg. Mintha minden helyzet vizsga lenne, mintha folyamatosan bizonyítania kellene valamit: helyes viselkedést, szakértelmet, alkalmasságot, szerethetőséget. Ez a belső dinamika annyira megszokottá válik számára, hogy már fel sem tűnik, hogy nem "ő ilyen”, hanem a szorongás működik benne.

A háttérben gyakran ott van egy régi tapasztalat - valami, ami nagyon korán megtanította arra, hogy akkor van biztonságban, ha jól teljesít. Sokszor gyerekkori élmények kapcsolódnak hozzá: amikor a dicséret teljesítményhez kötődött („ügyes vagy, mert…”), amikor a hibák túl nagy hangsúlyt kaptak, vagy amikor túl korán kellett felelősséget vállalnia.

Előfordulhat az is, hogy a szülők maguk is szorongók voltak, így gyerekként megtanulta: a világ akkor kiszámítható, ha ő mindent kontroll alatt tart.

A magasan funkcionáló szorongás mögött sokszor ott van a szeretetfeltételesség átélése is. Az a rejtett belső mondat, hogy „akkor vagyok szerethető, ha jól viselkedem, ha nem okozok gondot, ha mindent megoldok, ha erős vagyok, ha nem terhelek senkit”. Ez a dinamika felnőttként úgy jelenik meg, hogy az ember képtelen lazán engedni, kérni, hibázni vagy gyenge lenni, mert valahol mélyen fél attól, hogy akkor már nem lesz szerethető.

Hogyan kapcsolódik az introvertáltsághoz?

A magasan funkcionáló szorongás és az introvertáltság között nincs törvényszerű, „kötelező” kapcsolat, mégis gyakran találkoznak.  Az introvertáltak belső működése sokkal könnyebben teremti meg azt a talajt, ahol ez a fajta csendes szorongás ki tud alakulni és fenn tud maradni.

Ők alapvetően belül dolgozzák fel a világot, sokkal intenzívebben élik meg gondolatokat, érzelmeket, belső párbeszédeket. Ha valaki sokat van „fejben”, sokkal könnyebben válik a gondolkodás túlgondolássá, az érzékenység túlterhelődéssé, a figyelem pedig önfigyelmű, kritikus energiává.

Az introvertáltak kevésbé kommunikálják kifelé a belső állapotaikat, hogy hogyan érzik magukat, mi foglalkoztatja őket, a környezet pedig sokszor nem kérdez rá. Emiatt ritkábban kapnak visszajelzést, és ritkábban érzik azt, hogy valaki „észreveszi”, amikor nehéz nekik. Emiatt sokszor ők maguknak sem tűnik fel, hogy már rég nemcsak gondolkodnak, hanem szoronganak.

Az introvertált gyerek gyakran „könnyű gyerek”: nem hangos, nem problémás, nem követel sok figyelmet. Ez a környezet számára kényelmes, a gyermek számára viszont sokszor azt tanítja meg, hogy akkor szerethető, ha nem zavar, nem kér túl sokat, nem okoz gondot. Ez az egyik legmélyebb gyökere a magasan funkcionáló szorongásnak: az állandó vágy, hogy "senkinek ne legyek teher".

És persze ott van az is, hogy a modern, extrovertált társadalmak - mint, amilyen a magyar is - tele vannak túl gyors, túl sok, túl zajos ingerrel, ez az introvertáltak esetében könnyen vezet belső feszültséghez, amelyből idővel krónikus szorongás válhat.

A magasan funkcionáló szorongás tehát nem kizárólag az introvertáltak problémája, de az ő működésük és idegrendszerük természetes módon kedvez annak, hogy ez a fajta csendes, jól titkolható jelenség gyökeret verjen.